Dévaványai-Ecsegi puszták

A Dévaványai-Ecsegi puszták a Nemzeti Park legnagyobb, egyben legmozaikosabb, szikes gyepek és a Hortobágy-Berettyó folyó által uralt, szántókkal, facsoportokkal tagolt részterülete, mely Dévaványa mellett Ecsegfalva, Túrkeve és Gyomaendrőd határait érinti. Az 1975 óta védettség alatt álló terület 13 085 hektáron őrzi a valamikori Nagy-Sárrét peremterületén fekvő, a folyószabályozásokat megelőzően a Tisza és a Berettyó áradásai által táplált egykori mocsárvidék jellemző élőhelyeinek maradványait, a hozzájuk kötődő jelentős növény- és állatfajokkal. A fokozottan védett részek kiterjedése 2659 hektár.

A Nemzeti Park e részterületének döntő hányada ma pusztai táj, melyen jellegzetes szikespusztai élőhelyeket, a szárazabb termőhelyeken cickórós pusztát, ürmös szikespusztát, kisebb kiterjedésben vakszikeseket, míg a nedvesebb termőhelyeken ecsetpázsitos és hernyópázsitos szikiréteket találunk. A valamikori sziki tölgyesek maradványaként megmaradt szikes erdeirét társulás foltjaiban a védett sziki kocsord (Peucedanum officinale) és réti őszirózsa (Aster sedifolius subsp. sedifolius) jelentős állományai élnek. Az Ördögsánc néven ismert földvár lábánál nemrég került elő, Magyarországon új fajként a keleti sztyepterületek egyik jellemző növényfaja, a pusztai tyúktaréj (Gagea szovitsii). A pusztai térségek országos viszonylatban is jelentős élőhelyei két, világszinten veszélyeztetett ragadozómadárfajnak, a parlagi sasnak (Aquila heliaca) és a kerecsensólyomnak (Falco cherrug).
Különösen értékes része a területnek a Hortobágy-Berettyó és hullámtere. A folyó mintegy 33 kilométeres, a Nemzeti Park területére eső szakasza azon ritka magyarországi folyószakaszok egyike, ahol nem történt meg a kanyarulatok átvágása a folyószabályozások során, így a folyó lassan meanderezve, az ősi mederben folyva hatalmas kanyarokat ír le.
A Nemzeti Park e részterülete mai élőhelyi adottságai mellett kiváló feltételeket biztosít a világszinten veszélyeztetett túzoknak (Otis tarda).